Repülőtér
A repülőtérre érkezés után a kötelező ellenőrzéskor a gyerekkel való hosszú sorbanállás nyűgét többféleképpen elkerülhetjük. Például csak az egyik szülő áll be a sorba, és a másik addig sétál a gyerekkel. A repülőtéri ámulat első percei után, még mielőtt a gyerek unatkozni kezdene, keressünk olyan nem balesetveszélyes helyeket, ahol fel- és lemászhat vagy -léphet, és levezetheti az energiáját, hogy a repülőgépen már nyugodtabban üljön. Számolhatunk is együtt, pl. a szemüveges embereket, a zöld növényeket vagy a csarnokban tartózkodó légiutaskísérőket.Ültessük fel a gyereket egy üres poggyászkocsira, és tologassuk körbe a terminálon, remekül fog szórakozni!
Keressük meg együtt azt az ablakot, ahonnan megfigyelhetjük a repülőgépek fel- és leszálló utasait! Beszélgessünk erről!
Ha van rá mód, az egyik leendő utas családtag elintézheti a becsekkolást egy nappal korábban is, és az utazás napján már csak a kézipoggyászt, a pelenkázótáskát és a babakocsit visszük magunkkal. Így sok stressztől megkímélhetjük magunkat. Érdemes előre tisztázni a repülőtéren, hogy a babakocsit a beszállás előtt meddig tarthatjuk magunknál, hogy a gyerek addig is kényelmesen benne ülhessen, és ne kelljen az ölünkben tartani. Biztosan akad majd egy kedves légiutaskísérő, aki vállalja, hogy a beszállás előtti percekben átveszi tőlünk a babakocsit, majd a repülőgép utasterében, a közelünkben elhelyezi.
Mit vigyünk magunkkal a kézipoggyászban a fedélzetre?
A repülőtéren való utazás, akár az autóval történő, leszűkíti a gyerek mozgásterét. Hátránya, hogy útközben nem lehet megállni, amíg a stresszes gyerek megnyugszik és mozog egy kicsit, viszont mivel itt nem mi ülünk a volánnál, többet foglalkozhatunk vele, jobban el tudjuk terelni a figyelmét, például a kézipoggyászba bepakolt holmival.Mi legyen nálunk feltétlenül a repülőgépen?
- játék, könyv, újság, plüss állat, amit a gyerek otthon kiválaszt, és kevés helyet foglal
- MP3 lejátszó fülhallgatóval a gyerek kedvenc zenéivel, hangoskönyveivel stb.
- gyógyszerek
- pelenka, nedves kendő, popsikrém
- cumisüveg, előke, cumi, ivópohár
- váltás ruha
- könnyű takaró, melegebb ruha, ha a gyerek fázna
- rágcsálnivaló, bármi ami egyensúlyban tartja a vércukorszintet, ezáltal megnyugtatja a gyereket (gyümölcs, teljes kiőrlésű sós vagy édes keksz); az utazással járó hányingert is enyhíti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése